És egyszer csak eljön a pont, amikor a tulajdonos rájön: a vállalkozás már nem tud a régi módon tovább nőni.
A termék működik. A vállalkozás is. Mégsem megy tovább.
Rengeteg vállalkozás indul egy jó szakmai ötletből. A tulajdonos ismeri a szakmáját, létrehoz egy terméket vagy szolgáltatást, megszerzi az első ügyfeleket, majd elkezd növekedni.
Az első években ez sokszor kifejezetten jól működik. A tulajdonos személyesen viszi az ügyfeleket, ő hozza a fontos döntéseket, ő ismeri a számokat, ő vesz fel embereket, és ha valahol probléma van, megoldja.
A vállalkozás működik. Pénzt termel. A tulajdonos pedig joggal érzi úgy, hogy sikeres céget épített.
Csakhogy egyszer eljön egy pont, amikor a korábbi működés már nem viszi tovább a vállalatot.
A növekedés lelassul. A tulajdonos egyre többet dolgozik, miközben a vállalkozás pénztermelő képessége nem nő vele együtt. Több ember van, több ügyfél van, több feladat van, de valahogy nem lesz több eredmény.
Akár az is előfordulhat, hogy a tulajdonos arra jut: alkalmazottként többet keresne, mint a saját cégében. A korábban megtermelt osztalékot pedig már vissza kell forgatnia, hogy a működéshez szükséges pénz meglegyen.
Ilyenkor általában nem az a kérdés, hogyan dolgozzunk még többet.
Hanem az, hogy hogyan változtassuk meg azt a működési modellt, amellyel eddig eljutottunk.
Nem minden vállalkozás azért jut ide, mert rosszul építették
Sok magyar KKV története a kilencvenes években kezdődött. Olyan időszakban, amikor sokaknak egyszerűen nem volt más reális lehetőségük, mint vállalkozni.
Ők nem harmincéves exitstratégiát építettek. Nem azt tervezték, hogyan fogják majd egy professzionális menedzsmentnek átadni a céget. Dolgozni akartak, megélni akartak, és működő vállalkozást akartak létrehozni.
Ez sikerült is.
Csakhogy közben eltelt harminc év. A tulajdonos megöregedett, nyugdíjba menne, átadná a céget a következő generációnak, vagy egyszerűen szeretne kiszállni belőle.
És ekkor szembesülhet azzal, hogy amit harminc év alatt felépített, tőle elválaszthatatlanul működik.
Ha ő kiszáll, a vállalat működése meginog. Ha a gyerekének adná át, nem egyszerűen egy céget ad át, hanem egy olyan működési rendszert, amelynek ő maga a központja. Ha pedig eladná, a vevő ugyanazzal a kérdéssel találkozik: mi marad a vállalatból a tulajdonos nélkül?
Ez nem feltétlenül egy harminc évvel ezelőtti rossz döntés következménye. Egyszerűen megváltozott a helyzet.
Ugyanez megtörténhet egy később indult KKV-val is
Nem csak a rendszerváltáskor indult vállalkozások kerülhetnek ebbe a helyzetbe.
Rengeteg KKV-val találkoztam, ahol a tulajdonos egyszerre ügyvezető, értékesítő, pénzügyi vezető, HR-es és stratéga.
Ez sokáig működőképes lehet. A tulajdonos mindent tud a cégről, minden fontos ügyféllel kapcsolatban van, gyorsan dönt, és ha valami gond van, megoldja.
Sok esetben azonban nem volt a kezdetekkor menedzsment tapasztalata vagy menedzsment gondolkodása. A vállalkozás kicsi volt, és a személyes munka vitte előre.
Csakhogy a termék létrehozása és a vállalat felépítése két különböző kompetenciakészletet igényel.
Egy kiváló szakemberből nem automatikusan lesz jó ügyvezető. Egy kiváló értékesítőből nem lesz jó szervezetépítő. És egyetlen emberben ritkán van meg minden olyan kompetencia, amelyre egy növekvő vállalatnak szüksége van.
A növekedési korlát valójában működési modellprobléma
Amikor a vállalat elér egy bizonyos méretet, már nem lehet ugyanúgy működtetni, mint korábban.
Nem az a megoldás, hogy még több ember kerüljön a tulajdonos köré, miközben továbbra is minden fontos kérdés nála marad.
A tulajdonos-központú működésből menedzsment irányításon alapuló vállalattá kell válni.
Ehhez tisztázni kell a vezetői szerepeket, a felelősségeket, a döntési jogokat és az elvárt eredményeket. Olyan vezetőkre van szükség, akik a saját területükért felelősséget vállalnak, és képesek önállóan dönteni.
Ez nem egyszerű szervezeti átalakítás. A tulajdonos szerepe is megváltozik.
Korábban ő volt a vállalkozás motorja. A következő szinten már nem az a feladata, hogy mindent ő oldjon meg, hanem hogy olyan vállalatot építsen, amely képes nélküle is működni és fejlődni.
A következő szinthez nem mindig új ötlet kell
Sok tulajdonos ilyenkor új terméket, új piacot, új értékesítési csatornát vagy új embert keres.
Lehet, hogy ezek közül valamelyik valóban szükséges. De ha a működési modell nem változik, az új lehetőség könnyen csak még több feladatot tesz ugyanarra a rendszerre.
A következő szintre lépéshez sokszor nem újabb ötletre, hanem más működésre van szükség.
A kérdés ilyenkor már nem az, hogy a tulajdonos képes-e még egy kicsit többet dolgozni.
Hanem az, hogy milyen vállalatot kell felépíteni ahhoz, hogy a növekedés ne kizárólag az ő személyes teljesítményétől függjön.
A szerzőről
Vojtek Endre több mint 15 éves felsővezetői és projektvezetői, valamint több mint 10 éves tulajdonosi tapasztalattal rendelkezik. A VSMC Consulting keretében stratégiai és szervezeti átalakítási, menedzsment tanácsadási, M&A, cégértékelési, vezetői és megvalósítási projekteken dolgozik.
Kapcsolódó szolgáltatások: Menedzsment tanácsadás | Cégértékelés | Interim Management | Projektmenedzsment
